Irving Langmuir

LangmuirIrving Langmuir /ˈlæŋmjʊr/[2] (1881. január 31 – 1957. augusztus 16.) amerikai kémikus és fizikus. Legtöbbet idézett publikációja a híres 1919-es tanulmánya "Az elektronok elrendezése az atomokban és a molekulákban", amely a Lewis-féle "köbös atom" elmélet és Walther Kossel kémiai kötés elméletének továbbfejlesztése, a koncentrikus atomszerkezet felvázolása. Később vitába keveredett Lewis-zal az elmélet eredetét illetően, jórészt Langmuir előadói képességének köszönhetően a saját verziója terjedt el, bár az ötlet jó része Lewis-től származik. 1932 és 1950 között a General Electric kutatójaként a fizika és a kémia területén számos eredményt ért el. Felfedezte, hogy ha az izzólámpát semleges gázzal töltjük fel, az élettartama a kétszeresére nő. Feltalálta a védőgázas hegesztési technikát. Felületkémiai kutatásaiért 1932-ben kémiai Nobel díjat kapott. Az Új-Mexikói Langmuir Légkörkutató Laboratóriumot tiszteletképpen róla nevezték el és az Amerikai Kémiai Társaság Kolloid és Felületi Tudományos folyóiratát is Langmuirnak nevezik.[1]

Az ionizált gázokkal folytatott kutatások során, maga a "plazma" kifejezés is tőle származik.

Tartalom

Életrajz

Korai évek

Irving Langmuir a New York Állam beli Brooklyn-ban született 1881. január 31-én Charles Langmuir harmadik gyermekeként. Gyermekkorában szülei arra tanították, hogy jól figyelje meg a természetet és részletes feljegyzéseket készítsen az eredményekről. Tizenegy éves korában derült ki, hogy rossz a látása.[5] Az új szemüvege segítségével felfedezte, hogy sok részlet rejtve maradt előtte. Ennek hatására tovább fokozódott érdeklődése a bonyolult természeti jelenségek iránt.[6]

Gyermekéveiben nagy hatással volt rá bátyja, Arthur Langmuir. Arthur vegyész kutató volt, arra biztatta Irving-et, hogy legyen kíváncsi a természetre és a dolgok működésére. Bátyja segítségével állította fel első kémiai laborját a hálószobája sarkában és válaszolta meg Irving kérdéseinek özönét.
Hobbija volt a hegymászás, a síelés, saját repülőgépnek vezetése és a klasszikus zene. Szakmai érdeklődést mutatott a politika, az atomenergia és a vadon védelme iránt.

Iskolái

Langmuir kezdetben amerikai és párizsi (1892-1895) oktatási intézményekbe járt. Érettségijét 1898-ban Philadelphiában a Chestnut Hill Académián (elit magániskola) tette le. Bachelor of Science fokozatát 1903-ban metallurgiából a Columbiai Egyetem Bányamérnöki Intézetében szerezte (SEAS, az USA legelső kohászati iskolája, 1864-ben alapították és 1997-ben elnevezték Z. Y. Fu üzletemberről, aki 26 millió US dollárral támogatta az iskolát). Ph.D doktoriját a Nobel díjas Walter Nernst mentorálásával védte meg Göttingenben 1906-ban, kutatásokat folytatva a Nernst által felfedezett elektromos infrasugárzón. A doktori témája "Részleges rekombináció oldott gázok hűtésnél" volt. Későbbiekben posztgraduális kémiai kutatásokat folytatott. Langmuir tanított a Hobokeni Stevens Technológiai Intézetben, New Jersey-ben 1909-ig, amikor elkezdett dolgozni a General Electric kutatólaboratóriumában (Schenectady, New York).

 

Kutatásai

LangmuirMarconival
Langmuir (középen) a GE laborban 1922-ben mutatja Marconinak (jobbra) az új 20kV-os vákuumtriódát.
 
GE Pliotron
General Electric Pliotron, az első vákuumtrióda
Első tudományos eredményei a villanyégők tanulmányozásából származtak (a Ph.D munka folytatása). Első nagyobb fejlesztése a diffúziós pumpa tökéletesítése volt, amely elvezetett a vákuum egyenirányító csövek és erősítők feltalálásához. Egy évvel később Lewi Tonks kollégéjával felfedezték, hogy a volfrám szál élettartama jelentősen megnövelhető, ha a búrát inert gázzal töltjük fel, mint pl. az argon. A kritikus tényező, amelyet a többi kutató figyelmen kívül hagyott, a folyamat minden szakaszában betartott extrém tisztaság. Rájöttek arra is, hogy növelhető a hatékonyság az izzószál vékony spirális feltekercselésével, ezzel egy fontos mérföldkőhöz érkeztek az izzólámpák történetében. Ezen a ponton indult el a felületkémia irányába. Felfedezte, hogy a molekuláris hidrogént a volfrám izzó disszociálja atomi hidrogénné, amely egy atom vastagságú réteget alkot a lámpa felszínén.[7]

A vákuum-csöves kísérleteknél unokatestvére, a későbbi eletromérnök William Comings White.[8] asszisztált.

Folytatta kutatásait vákuumba és különféle gáz környezetbe helyezett izzószálakkal, kutatta töltött részecskék vándorlását töltött izzószálak felületéről (termikus emisszió). Az egyike volt az első kutatóknak, akik plazmával dolgoztak, maga a "plazma" elnevezés is tőle származik, mert a plazmák viselkedése a vérplazmára emlékeztette. Langmuir és Tonks felfedezte, hogy a plazmákban elektron sűrűség hullámok alakulnak ki, amelyeket ma Langmuir hullámoknak vagy plazmaoszcillációnak hívunk.

Bevezette az elektron hőmérséklet fogalmát, 1924-ben feltalálta a mérési módszert, amelynek segítségével mérhető mind az elektron hőmérséklet a sűrűség és a potenciál. A műszert Langmuir szondának hívjuk és széles körben elterjedt a használata a plazmafizikusok körében. Az elektromosan töltött szonda (szondák) csúcsán átfolyó áram erőssége és szondára adott feszültség függvényében kiszámítható a szondát körülvevő plazma hőmérséklete és sűrűsége. Felfedezte az atomi hidrogénnel működő hegesztési eljárást, mint az első plazma hegesztési módszert. A plazma hegesztés azóta védőgázas volfrám ívhegesztésként fejlődött tovább.

1917-ben megjelent írása az olajfilmek kémiájáról[10], amely alapját képezte az 1932-ben elnyert kémiai Nobel-díjnak. Langmuir felfedezte, hogy a olaj tartalmaz alifás vegyületeket, amely molekulák végén hidrofill csoport (alkohol vagy sav) található. Ezek egy molekula vastag réteget képeznek a víz felszínén - hidrofil fejjel a víz irányában - amíg a hidrofób részek összeállnak felül. A film vastagsága könnyen meghatározható az olaj térfogata és a felület nagysága alapján. Ezzel lehetővé tette a molekuláris konfiguráció vizsgálatát a spektroszkópiai módszerek feltalálása előtt.[11]

Langmuir
 

Kései évek

Az I. világháborút követően Langmuir hozzájárult az atomelmélet létrehozásához, az atomi szerkezet megértéséhez a vegyérték elektronok és az izotópok modern fogalmának meghatározásához.

Langmuir 1923-ban elnöke lett az Institute of Radio Engineers szervezetnek, amely az IEEE egyik elődje. [12]

Munkássága alapján John B. Taylor a General Electric-nél kidolgozott egy ionizáló sugarak mérésére szolgáló alkáli fém detektort[13], amelyet manapság Langmuir-Taylor detektornak hívnak.

Később együtt dolgozott Katharine B. Blodgett-tel a vékony filmrétegek és a felületi adszorpció tanulmányozásakor. Kidolgozták az egy molekula vékonyságú rétegek két dimenziós fizikáját, amelyek a felületet jellemzik. 1932-ben ezért a kutatásért Kémiai Nobel-díjat kapott "a felületi kémia területén végzett kutatásaiért és elért eredményeiért". 1938-tól a tudományos érdeklődése a légkör és a meteorológia felé fordult. Egyik első vállalkozása, bár tudományosan érintőlegesen kapcsolódik, Charles H. T. Townsend rovartudós egyik állításának cáfolata, amely szerint a szarvas bagócslegyének repülési sebessége meghaladja a 800 mérföld per órát. Langmuir a légy tényleges sebességét 25 mérföld per órára becsülte.

A Sargasso-tengeren sodródó hínárok mintázatát vizsgálva felfedezte a szél által létrehozott felszíni körkörös tengeráramlást, main nevén Langmuir áramlást.

Langmuir háza 2008
Langmuir háza Schenectady-ben
 
 

A második világháború idején, Langmuir a tengeralattjáró felderítő haditengerészeti szonár tökéletesítésén dolgozott, később a haditengerészeti álcázó füst védőréteg kifejlesztésében vett részt és eljárást dolgozott ki a repülőgépszárnyak jégmentesítésére. Ez a kutatás oda vezetett, hogy felfedezte a szárazjég és jód ionok felhasználását mesterséges esőfelhők létrehozására alacsony hőmérsékletű nedves levegő esetén. Gyakran alkalmazzák Ausztráliában és Kínában, bár mára az eljárás elavultnak tekinthető.

1953-ban Langmuir bevezette a "kóros tudomány" ("pathological science") fogalmát, amely tudományos módszerekkel dolgozik, de tudatalatti vagy szubjektív hatásokkal fertőzött. Ellentétben a pszeudo- vagy áltudományokkal, amelyek nem követnek tudományos módszereket. Eredetileg a hatodik érzékre és az UFO kutatásokra gondolt, mára kibővült a lista a "polywater"-rel (a víz kristályos szerkezete) és a hidegfúzióval.

Háza Schenectady-ben, New York államban található, múzeumként működik és 1976 óta állami védelem alatt áll.

 

Magánélete

1912-ben nősült, felesége Marion Mersereau (1883-1971). Két gyermeket fogadtak örökbe: Kenneth és Barbara néven.

Rövid betegség után Woods Hole-ban, Massachusetts államban halt meg szívinfarktusban 1957. augusztus 16-án. Halálhírét címlapon közölte le a The New York Times.[14]

Langmuir vallási nézetei szerint agnosztikus volt.[15]

 

Irodalom

Kurt Vonnegut írót Langmuir inspirálta a képzeletbeli tudós, Dr. Felix Hoenikker megszemélyesítésében a Cat's Cradle.[16] című novellájában. A 9-es jég, amely végül elpusztítja a világot, valójában szuper hűtött polimorf víz. Langmuir Vonnegut testvérével Bernard Vonnegut-tal[17] dolgozott együtt.

 

Díjai

 

Szabadalmai

 

Lásd még

 

Referenciák

  1.  
  1. "John J. Carty Award for the Advancement of Science". National Academy of Sciences. Retrieved 25 February 2011.

 

Külső hivatkozások