Az elektromos üstökös elmélet igazi eredete

Az elektromos üstökös elmélet igazi eredete

Írta Michael Goodspeed, ThunderBolts.info - 2004.07.13

 

Az utóbbi időben rengeteg hasonló visszajelzést kaptam azoktól az emberektől, akik az elektromosság Naprendszeren belüli hatásáról szóló esszéimet olvassák – beleértve az üstökösök elektromos természetéről írottakat is.

Néhány ezek közül azt kéri számon, hogy nem emlékeztem meg kellően James McCanney asztrofizikusról, pedig McCanney nevéhez fűződik az elektromos üstökösök elmélete. Néhányan még azt is állítják, hogy az „Elektromos Univerzum” fizikusa, Wallace Thornhill „kölcsönvette” McCanney elméleteit anélkül, hogy az eredeti szerzőre hivatkozna.

Mindkét állítás hamis. Az üstökösök elektromos természetének elmélete nem McCanny ötlete:

  1. az elképzelés gyökerei 19. századi spekulációkig vezethetők vissza.
  2. az elektromos Nap „katalizáló” elméletét a 20. századi úttörő – Ralph Jürgens publikálta néhány évvel McCanney előtt.
  3. Thornhill téziseit közvetlenül Jürgens ihlette, akinek a munkáit Thornhill a kezdetektől fogva követte.
  4. Magát a hipotézist Thornhill kiegészítette és tovább finomította, McCanney verziójától teljesen eltérően.
  5. McCanney téziseit lényegében megcáfolták az űrkorszak felfedezései, amíg Thornhill elméleteit nem. 

Mindazonáltal el kell ismerni, McCanney a maga sajátos elektromos nézőpontjából tárta fel az üstökös jelenségek természetét és tudományos vitákat kezdeményezett az „elektromos üstökökről”.

Hasznos lehet egy rövid összefoglaló az elmélet kialakulásáról

Világos, hogy a 19. század második felére már sok tudós vélte úgy, hogy az üstökösök csóvája alapvetően elektromos természetű. 1872-ben például a Scientific American július 27-i számának 57. oldalán arról tájékoztatja az olvasókat, hogy „Zollner of Leipsic professzor” szerint az üstökösök saját fénye elektromos feszültség eredménye. Johann Zöllner azt írta, hogy „az üstökösök magjának anyaga a gravitáció hatására gőzöket bocsát ki. Ezek az apró részecskék kerülnek kapcsolatba a napból áramló szabad elektromossággal.”

Szintén a XIX. században, 1882. augusztus 11-én az English Mechanic and World of Science 516-517 oldalán jelent meg egy cikk az üstökösök csóváiról: „…úgy tűnik, hogy a fizikusok között gyorsan terjed az az érzés, hogy az üstökösök saját fénye és a csóvája elektromos hatásra alakul ki.

Hasonló elképzelések jelentek meg a Nature magazinban az üstökösök csóvájával kapcsolatban (No. 1370. Vol. 53., 1896. január 30., 306. lap): „Régi elképzelés, miszerint az üstökösök csóvája és a járulékos fényesedése valamilyen módon a Nap elektromos taszítása miatt alakul ki – derül ki a kutatásokból.”

A következő évtizedekben a tudomány eltávolodott MINDEN, a Világűrben megfigyelhető elektromos jelenségtől. Ez a tendencia csak mostanában kezd megfordulni.

A legnagyobb lökést az űrbéli elektromosság és mágnesesség pártatlan újragondolásához Immanuel Velikovszkij adta 1950-ben, az Ütköző világok c. könyve megjelenésekor. A vitatott tudós előterjesztett egy rendkívüli elméletet. Velikovszkij azt állította, hogy alig néhány ezer évvel ezelőtt a Vénusz megjelent az égen, mint egy nagy üstökös. A fősodratú tudomány nevetségessé tette az elméletet, hiszen minden jól képzett tudós „tudja”, hogy a gázok nem képesek elszökni egy bolygó méretű égitestről, „üstökös szerű” csóvát hozva létre. Velikovszij nem vette figyelembe a fizikusok által elvárt szökési sebességet. Velikovszkij ősi feljegyzésekben végzett kutatásai szerint, az őseink szemtanúi voltak extrém erős elektromos aktivitásnak az égen, beleértve instabil pályán keringő bolygók között átcikázó elektromos íveket is.

Velikovszkij szerint a megfigyelések összeegyeztetése a jelenlegi tudományos ismeretekkel úgy lehetséges, ha figyelembe vesszük az ELEKTROMÁGNESESSÉGET. Az Ütköző világokban a következőket írta:

...szkeptikussá váltam azokkal az égi mozgásokra vonatkozó nagy elméletekkel szemben, amelyeket akkor fogalmaztak meg, amikor az itt leírt történelmi tényeket  a tudomány még nem ismerte. (...) Az égi mechanika alapelvei, köztük a gravitáció törvénye is, akkor válnak kérdésessé, ha a Nap elegendő töltéssel bír ahhoz, hogy befolyásolja a bolygók és az üstökösök pályáját. A gravitáció elméletén alapuló newtoni égi mechanikában a villamosság és a mágnesesség nem játszik szerepet." (Greskovits Endre fordítása - ÜV 340. oldal.)

1960-ban, Flagstaff-ban (Arizona, USA) Ralph Jürgens mérnök - a McGraw-Hill műszaki kiadványainak korábbi főszerkesztő-helyettese -  közvetlenül együttműködni kezdett Velikovszkij-val, az égen megfigyelt elektromos események történelmi bizonyítékai által inspirálva. Ezeknek a bizonyítékoknak a hatására terjesztette ki Jürgens a vizsgálatait az égitestek elektromos tulajdonságaira. Kezdte megérteni, hogy a Nap a legpozitívabban töltött test az elektromos rendszer közepén.

1972. őszén publikálta Jürgens az első cikkeit, amelyben bemutatta forradalmi elképzelését az “Elektromos Napról”. A cikkek megjelentek a Pensée Magazinban, Immanuel Velikovsky Reconsidered (Immanuel Velikovszy újragondolása) címmel - “Az interplanetáris médium vizsgálata nem csak azt sugallja, hogy a Nap és bolygók elektromosan töltöttek, hanem azt is, hogy a Nap maga az elektromos kisülés fókusza - és valószínűleg ez az összes sugárzó  energiájának forrása.”

Míg Jürgens modellje leginkább a Napra koncentrál, annak következményei az üstökös-elméletre is elkerülhetetlenek voltak.

Ki fogok hagyni minden technikai részletet az űrben a töltött testek körül kialakuló “plazma burokkal” kapcsolatban, de Jürgens elméletében az üstökösök a legtöbb időt a Naprendszer külső régióiban töltik, ahol az elektromos tér sokkal negatívabb. Az üstökösök magja, ahogy Jürgens mondta, természetesen magába gyűjti a környező negatív töltéseket. Ez okozza az elektromos feszültséget, amikor az üstökös a Nap felé halad. Jürgens a következőket írta: “Töltött burok alakul ki az bolygóközi tér plazmájából az üstökös idegen terének leárnyékolására. Ahogy az üstökös száguld a Nap felé, a burok a Nappal ellentétes, hosszú csóva formát vesz fel fel.”

Earl Milton fizika professzor (Lethbridge University, Canada) azonnal elfogadta Jürgens elektromos Nap és elektromosan kisülő üstökös elméletét. Az 1980. áprilisában megrendezzett Society of Interdisciplinary Studies éves konferencián felszólalva nagy érdeklődés övezte Jürgens hipotézisét: “Az üstökösök magja felveszi a környező űr tulajdonságait (elektromos töltését - a szerző megjegyzése), ahol huzamosabb időt tölt. Azokon a ritka jelenéseken, amit az üstökös a Belső Naprendszerben tölt, az üstökös magja egyensúlyra törekszik a környezetével, igyekszik igazodni az elektromosan eltérő körülményekhez. Elektromos áram alakul ki ebben a helyzet ben. Az üstökös magja körül kialakuló burok fényesen világít és felveszi az üstökös fejére és csóvájára jellemző alakot.”

Jürgens forradalmi elektromos Napról íródott cikkei után néhány év elteltével James McCanney, a Cornell University fizika és matematika tanszékének adjunktusa, megírta három részes cikkének az első részét, amelyek a Kronos Magazinban “The Nature and Origin of Comets and the Evolution of Celestial Bodies” (Az üstökösök tulajdonságai, eredete és az égitestek fejlődése) - címmel jelentek meg. Saját szavaival: “Ezek a cikkek 1979/80-as és 1980/81-es tanév alatt íródtak.” A cikkek 1981. és 1983. között jelntek meg.

Egy másik kutató, ausztrál fizikus Wallace Thornhill, szintén jelentősen hozzájárult az "elektromos üstökösök" modern elméletének kialakulásához. Thornhill érdeklődést a Pensee magazin sorozata keltette fel a hetvenes évek elején és a nagy érdeklődést mutatott Ralph Jürgens forradalmi munkája iránt. Ez az aktív érdeklődés vitte Amerikába 1974-ben, hogy részt vegyen egy nemzetközi konferencián, "Velikovsky and the Recent History of the Solar System” (Velikovszkij és a naprendszer közelmúlt története) címmel. Ralph Jürgens volt a fő előadó.

A következő három évtizedben Thornhill masszív adatbázist gyűjtött össze az üstökösökről, amelynek legnagyobb részét független kutatók kötetek sorozatára bontva jelentették meg. Az első rész “Thunderbolts of the Gods” (Az Istenek villámai) címmel jelent meg. Társszerzője David Talbott volt.

Évekkel a Pensee magazinban megjelent részek után publikálta James McCanney üstökösökről íródott cikkeit a Kronos-ban. Thornhill észrevette, hogy McCanney elképzelései jelentős mértékben eltérnek Jürgens eredei elméleteitől és megmaradt az eredeti Jürgens féle modellnél. Ennek értelmében Thornhill szerint az üstökösök magja negatív töltésű testként mozog a Nap pozitív töltésű terében és egyre nagyobb elektromos feszültség hatása alá kerül, ahogy a középpont (a Nap) felé közeledik. Ez a nézet monográfiaként jelent meg és néhány mondatot idézek belőle:

“Ahogy az üstökös gyorsulva mozog a Nap felé, elektronok szakadnak le az üstökös felszínéről, először kialakul  egy hatalmas, jól látható korona kisülés, vagy kóma. Később a kisülés átkapcsol ív módba. Ez azt eredményezi, hogy számos fényes katód "folt" alakul ki a felszínen, ahol nagy az áramsűrűség. A foltok alatt körkörös kráterek maródnak ki és a mag felszíne feketére ég, ezért az üstökös magja nagyon sötét színű. Minden ív “katód sugarat” (jet-et) képez, amelyek elektromosan felgyorsítják a felmart és elpárolgott anyagot az űrbe”

Ezen a ponton különösen érdemes megállni, mert ez különbözteti meg a Jügens-Milton-Thornhill modellt James McCanney modelljétől. McCanney hipotézise szerint az üstökösök magja anyagot gyűjt, és ez a hosszan tartó növekedési folyamat végül is egy bolygó kialakulásához vezet. Ezzel szemben a másik modell, Thornhill hipotézise az üstökös magjának fokozatos erózióját jósolja, élesen elkülönülő felületi tulajdonságokkal, amelyek az elektromos maródás eredményei. Ez a különbség lesz a két modell döntő próbája.

McCanney cikkének első részében “The Nature of and Origins of Comets and the Evolution of Celestial Bodies” (Az üstökösök tulajdonságai, eredete és az égitestek fejlődése) (Kronos, 9. szám No. 1, 1983 ősz) a következőket írja:

“... a szoláris kondenzátor kisülése közben az üstökös mérete és tömege tovább növekszik ...”
“Hajlított csóvájú, mint a Donati üstökös, amikor a legközelebb van a Naphoz azt eredményezi, hogy az egész Zódiákus korong az üstökös magjára hull... ”
“Ez anyaglerakódást eredményez az üstökösmag aszteroida felszínén… Üstökösk végül is bolygókká alakulnak... ”

Még egyértelműbben fogalmaz 1984. nyarán a Koronos 9. számának No. 3,  2. mellékletében. McCanney végleges tesztet ajánl a jóslatával kapcsolatban:

"Azt fogja mutatni az üstökösök közvetlen megfigyelése, hogy (a farok anyaga) az üstökös magja felé mozog."

Azóta megvizsgáltak jó néhány üstököst és a megfigyelések nem mutatnak ilyen irányú mozgást, sőt egész egyértelműen heves jet-ek szállítják az anyagot az űr felé gyorsulva...

Nyilvánvalóan senki sem állíthat monopóliumot az elektromos üstökösök elméletével kapcsolatban. De ezek a felfedezések csak azért jöhettek létre, mert az innovatív úttörők (ebben az esetben Velikovszkij és Jürgens), ajtót nyitottak a forradalmi lehetőségek előtt. Thornhill kezdettől fogva következetesen utal Velikovszkij-ra és Jürgens-re, mint akik meghatározták élete munkájának irányát.

James McCanney hozzájárulása is üdvözlendő, de a minden olyan feltételezés, hogy az elektromos üstökös-elmélet tőle "ered" , és / vagy Wallace Thornhill méltatlanul "kölcsönvette" McCanney munkáját, teljesen egyértelműen téves.

 

www.rense.com/general54/trueor.htm

 

Ford. aziro 2014.