Becsavart elméletek

 

A csillagászok szerint a fekete lyukak belsejében az anyagnak nincs kiterjedése, mégis olyan hatalmas gravitációs erőt hoz létre, hogy még a fény sem jut ki az esemény horizontjából.

Azért hívjuk ezeket az objektumokat „fekete” lyukaknak, mert nem észlelhetők optikai távcsövekkel. Problémát jelent az a tény, hogy közvetlenül nem lehet őket megfigyelni, mivel szinte minden galaxismag tartalmaz „szupermasszív fekete lyukat" (SMBH - supermassive black hole).

Ahogy az előző Nap Képeiben már többször leírtuk, senki sem látott még fekete lyukat, és senki nem is fog, tulajdonképpen „fekete foltok” az űrben. Mivel nem láthatók, a fekete lyukak létezésére a hatásuk alapján következtetnek. Mennyire biztosak a csillagászok a fekete lyukak létezésében? A legtöbben 99%-ot mondanának. Elméletük szerint, ha a galaxisok mégsem tartalmaznak fekete lyukakat a magjaikban, akkor „valami még borzasztóbb” dolognak kell ott lennie. A Tejút közepén lévő „szupermasszív fekete lyuk" tömegét több milliárd naptömegre becsülik, de eredete továbbra is rejtély.

Az Elektromos Univerzum szempontjából a csillagászok által használt "fekete lyuk" terminológia problémás. A zavaros ötletek, mint például a tér / idő „szövete”, párhuzamos univerzumok, végtelen sűrűség és más, nem számszerűsíthető elképzelések ironikusan hatnak a vizsgálatokban. Például az elméleti fizikus Kip Thorne egyszer azt mondta: „A fekete lyuk felcsavart téridőből jön létre”.

A következő idézet Erik Curieltől származik (Harvard University, University of Chicago):

„Olyan jelenségek, mint a fekete lyukak, a megfigyelésekkel és kísérletekkel nem hozzáférhető tartományhoz tartoznak. A fekete lyukak létezésén alapuló munka tehát olyan spekulációs szintet foglal magában, amely még az elméleti fizika területén is szokatlan. A fekete lyukak fizikai perspektívája önmagában elválaszthatatlanul kapcsolódik az ontológiai, metafizikai és módszertani megfontolásokkal kapcsolatos filozófiai kérdésekhez.”

Nincs bizonyíték arra, hogy az anyag szinte végtelen sűrűségre préselhető,  gyakorlatilag nulla térfogatban; a szupernóvák képződési folyamata nem világos, mivel a csillagok nem képeznek gömb alakú héjat, amikor felrobbannak. Ilyenkor fénylő, homokóra alakú bipoláris képződmények jönnek létre, ezért a gömb alakú „eseményhorizont” nem létezhet. Senki sem tudja, hogy miért szívják fel a fekete lyukak az összes anyagot „akkréciós korongjukból” néhány hónapon belül.

Ezeken az oldalakon gyakran megjegyezzük, hogy az elméletek nem épülhetnek más elméletek megkérdőjelezhető feltevéseire. Tovább növekszik azonban a számítógépes szimulációkból származó, előző következtetéseken alapuló eseményekről szóló hírek listája.

A plazmafizikus Hannes Alfvén, az Elektromos Univerzum úttörője úgy gondolta, hogy a „robbanó kettősréteget” az égitestek új osztályának kell tekinteni. A Világűrben a szokatlan struktúrák nagy részét az űrplazmákban lévő kettősrétegek alkotják, amelyek a hagyományos csillagászoknak fejfájást okoznak. Szupernóva robbanások, galaktikus jet-ek, ragyogó gyűrűk és nagy energiájú felhők példák arra, hogyan viselkedik az elektromosság, amikor a poros plazmán keresztül mozog.

A birkeland áramok a plazma szálakban plazmoidokat képeznek, ami logikusabb rendszer a csillagok és galaxisok születésére. Az elektromosság felelős a csillagok kialakulásáért és amikor a csillagáram-sűrűség túl magas, a kettős rétegek az áramkörökben felrobbannak, gamma-sugárzásként, röntgensugárként vagy ultraibolya fényként - más szóval szupernóva formájában szabadul fel az energia. Bár a csillagászok úgy vélik, hogy ezek a jelenségek gravitációs hatásra következnek be, elektromos töltés nélkül nem jönnének létre.

Az apró térfogatba tömörített óriási tömegek feleslegesek: a laboratóriumi kísérletek kitöréseket, jet-eket és más égi jelenségeket hoznak létre világi elektromos berendezésekkel. Szuperszámítógépes szimulációk nem szükségesek, mivel a kísérleteket valós időben el lehet elvégezni.

Stephen Smith

Feb 27, 2019

Forrás: https://www.thunderbolts.info/wp/2019/02/27/warped-theories/